Császármetszés & szétnyílt hasizom

Bár sokat fejlődött a technika és biztonságosabbá vált az eljárás, a császármetszés egy nagy műtét, ami után a felépülés fájdalmas és hosszú folyamat. Ma, Magyarországon közel minden második szülés császármetszéssel végződik, tehát megközelítőleg minden második anyukát érintő témáról van szó. Mivel ilyenkor a lábadozás időszaka egybeesik a kisbabád születésével, ez egyszerre csodálatos, de nagyon nehéz időszakot jelent, amiben könnyen kialakulhat a fájdalomtól, szétnyílástól való félelem miatt egy mozgásszegény életmód, holott a mozgás már az első hetektől kezdve fontos része a felépülésnek. A rendszeres, kíméletes mozgás hatására jobb lesz a vér- és a nyirokkeringés, általa javul a tápanyagellátás, ezzel csökkenthető a letapadások, összenövések esélye és így a gyógyulás egyenletesebbé, könnyebbé válik. Nem mindegy azonban, hogyan és milyen mozgásformát választasz, például az ugrással és ütődéssel járó sportokat (mint a futás) a szülést követő hónapokban érdemes kíméletesebb mozgásformára cserélni, mint például a jóga.

A workshopon azt mondom el, majd mutatom meg, hogy ez után a nagy hasi műtét után hogyan lehet biztonságosan, a műtét hatásait kompenzálva mozogni. Bár jógagyakorlatokon keresztül hozok példákat, de az alapelvek ismeretében más mozgásformában is meg fogod látni a tanfolyam után, mi az ami neked segítségedre lehet a regenerációban.

Amiben segíteni tudok neked:

 

  • támogatjuk a tested természetes regenerációs folyamatait,
  • beazonosítjuk a kulcsterületeket, mire kell figyelmet fordítanod,
  • gyakorlattípusokat és konkrét gyakorlatokat is átveszünk, amit utána egyedül is végezhetsz,
  • letesszük a megfelelő testtartás alapjait, hogy hosszú távon megőrizhesd a gyakorlatok hatását,
  • bátrabban fogsz mozogni, ha tudod, mit és miért jó végezni a műtét után,
  • a mozgás által felfedezheted a saját erődet, megtapasztalhatod, hogy ha jól bánsz vele, a tested hűséges és támogató társaddá válik.

 

Kinek ajánlott?

 

  • kismamáknak (felkészülés, különösen, ha programcsászárra készülsz),
  • ha császármetszéssel született a babád és azóta eltelt legalább 10-12 hét,
  • ha sokszor fáj a derekad,
  • ha mozognál, de még nem mertél belevágni,
  • ha nem tudod, mire érdemes figyelni a műtétet követően,
  • ha érdekel, hogy a jóga hogyan tud segíteni neked a szülés után (is).

A tanfolyam felépítése:

 

A workshop hossza 90 perc, ebből körülbelül 30 perc az elmélet és egy órányi gyakorlásra számíts. A gyakorlatok kezdők számára is könnyen végezhetők.

 

A következő workshop időpontja: szervezés alatt.

 

Jelentkezem / kérek értesítést a következő időpontról